Kedves magára hagyott blogom! :-)

Nagy nyavalygós vagyok, az az igazság. Nehezen szakadok el dolgoktól, emberektől, időszakoktól, és ezért hiányzik az az idő is, amikor nagyjából havonta egyszer beültem az autóba és huss!, kivettem néhány nap szabadságot az életemből, és már ott is voltam azon a nyugodt, kedves tájon. Mehetnék persze most is, de elég sok minden megváltozott azóta, az északi szél másfelé sodor az utóbbi években, kevesebb idő és pénz jut az Őrségre. Most, ahogy tavaszodik, azért már megint rajtam van a mehetnék… Még egy hónapot kell várni, és május 1-én ott is leszek másodmagammal az Őrszemben, ha csak egy éjszakára is: szokás szerint Itália felé menet. Úgy döntöttünk, visszafelé is megállunk, mert Pestig és Mohácsig túl hosszú lenne az út Toszkána-alsóról. 🙂 9-én Cseriéknél alszunk, és csak 10-én indulunk végleg haza. Tesszük ezt azért is, mert az egyik útitársamnak 10-én van a születésnapja, és mert lent lesz Szalafőn egy másik barátnőm is a férjével, aki szintén 10-én lesz egy évvel öregebb. Már meg is beszéltük a talit az Őrszemben 9-én estére egy kis iddogálásra. Jól is fog esni ezer km vezetés után. Valószínű öt perc alatt kidőlök. 😀 Ez már többször előfordult egyébként, hogy az ország különböző részéből az őrvidéken fúj minket össze a szél, szerintem tök vicces. 🙂 Nos, ez most csak olyan kis bejelentkezés-féle volt – főképp magamnak, mert szerintem már elég kevesen járnak ide olvasgatni. Azért mutatok egy vicces képet egy régi őszről. 🙂