A téma a földön hever… :-P

Épp a múltkor gondolkoztam azon, meddig lehet egy ilyen naplót vezetni… Nem olyan nagy tájegység ez, már majdnem mindenhol voltam, igyekeztem megörökíteni az aktuális hangulatokat is… talán egyszer már nem tudok mit írni.

Nem voltam viszont még a Himfai parkerdőben a tónál, ezért amikor vasárnap Lazacomék Mohács felé vették az irányt, én elindultam felfedező útra. Szép idő,  virágba borult óriásgyökerű fák, vastag avarszőnyeg… de olyan vastag, hogy frankón bokáig ér. Szép az élet, délutánra tele vagyok tervekkel, tüpptürüppp….

Lefényképezek egy újabb gyökeret, a kettő szép lábikómat, ahogy ellepik a cipőmet a száraz levelek, tök vicces, kac-kac. Aztán lépek egyet, kicsit megcsúszok, leülök. B*us, hát nem kibicsaklott a bokám!, kicsit fáj, de azért már állnék fel, hiszen ilyesmi milliószor előfordul, de észreveszem, hogy a bokám meglehetősen fura szögben áll a lábszáramhoz képest. Ülök a levélszőnyegen, igyekszek nem lenézni, nehogy eldobjam magam, telefonálok aranyos Cseriéknek, hogy ha megtennék azt az apró szívességet, hogy összeszedik “a mi Erikánkat” a himfai tó partjáról, nagyon hálás lennék, mert szerintem eltörtem a lábam.

Persze ha már a nyakamban lóg az eszköz, le is fényképezem a kérdéses testrészt, bár elég nehéz úgy, hogy közben én magam ne nézzek oda… gyengébb idegzetűek ne kattintsanak rá! 🙂

Szegénykék rohannak, fél óra múlva érkeznek, Ildi elvisz a körmendi kórházba, Zsolt hazaviszi az autómat, utána fordulnak egyet és behozzák az összes cuccomat. Még fel sem fogtam a szitut, már tolnak be a műtőbe, zöld köpenyek, maszkok, lámpák a fejem felett… tiszta Vészhelyzet. De mit keresek én itt?

Kaptam a lábacskámba értékes fémlemezt plusz nyolc csavart. Ráadásul az érzéstelenítésben végzett operáció alatt részt vehettem az egyenes adásban: “…ne nyolcast, tízest…. hű, mennyi vér…. most megfúrjuk…. bzzzzzzz….. szép öltések lesznek, mint a bőrfotel…. magát ezentúl fémdetektorral simán meg lehet majd találni…. he-he….” Aztán kaptam mindezt rögzítendő jó nehéz gipszet. Mindezt az utolsó “avaros” fényképtől számítva cca. három óra alatt. Mikor visszatoltak a szobába, csak bámultam a falat és arra gondoltam, hogy ez nem igazság, kb. mostanra akartam a Miród forráshoz érni és fényképezni a stációkat, aztán pediglen a Kosbor Ágihoz akartam menni ellenőrizni a medvehagyma termést. Mondom: nem igazság. 😦

Mi a jó? (Mert jó mindig van, max. nem mindig lácccccccik. 🙂 ) 1) Cseriék, akik BARÁTOK. 2) A baleseti ügyeleten épp egy traumatológus, tapasztalt sebész volt szolgálatban. 3) Kiderült, hogy már mennyi ismerősöm/barátom van a környéken, több sms-t, telefohívást és levelet kaptam még olyan valakitől is, aki azelőtt nem is tudta a számomat. 4) ………… na, azért több jó most így hirtelen nem jut eszembe….. :-/

Tegnap felkerültem Pestre, hat hét szobafogság következik. 😦 Nem tudok kimozdulni, nem tudok autót vezetni,  ugrott egy toszkánai utazás. 😦  Viszont van egy, az autó ablakának porába rajzolt őrségi szívecském.

Na ugye, hogy mindig van miről írni…? 😛

Advertisements

10 thoughts on “A téma a földön hever… :-P

  1. Nagyon sajnálom, mielőbbi gyógyulást!
    Remélem utána folytatod, nagyon jó a blog!:-)

  2. Cseri meg nem tudta, hogy a kormányt szorítsa és az utat figyelje…… vagy aggódva nézze a duzzadó bokát és a sápadó “mi Erikánkat”…..

  3. ja, hát röhögni mindig, mindenen, mindenkor, mindenhol… ez veled sose gond 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s