Templomos :-)

Találtam egy templomot. Bizony. 🙂 Nem kell annyira vigyorogni, van aki pénztárcát talál vagy ilyesmit, én nem kezdek ilyen sablonos dolgokkal. A rönöki Szent Imre templom benne van ugyan az útikönyvben, de abban annyi minden van még egy ilyen viszonylag kis tájegységre is, hogy turista legyen a Suzukijában, aki mindent észben tud tartani és meg tud látogatni. Szóóóval egyik este böngészem a könyvecskét, kihajtogatom a szamárfüleket, amiket emlékeztetőül behajtogattam régebben: ezt is láttam, azt is… és akkor észreveszem ennek a csodás templomnak a fényképét, és biztos bamba képet vágok, hiszen hatmilliószor átjöttem már Rönökön, csak megláttam volna egy EKKORA templomot!!!

Mindenesetre hazafelé a mögöttem autózók nagy gyönyörűségére lépésben gurulok át a falun, és valóban ott van egy tábla, hogyaszonya, templom balra 2500 méter. És tényleg! Szakadozott kis út visz tovább, ahogy kiérek a faluból, már látszik a torony egy dombnak a tetején, szépséges karcsún emelkedik a fák koronája fölé, messziről látszanak a mókás sárkány(?)fejes vízköpők a tető aljában.

Sétálok a gondozott parkban, elolvasom a nagy táblán a történetet, ami itt jól le van írva, csak az hiányzik az írásból, hogy a szép aranyozott kereszt azután került fel a helyére, miután II. János Pál pápa megáldotta 1991-es magyarországi látogatása alkalmával.

Ennyi okosodás után átmegyek Ausztriába, bár nagyon fáradságos kirándulásnak ígérkezik, nem is tudom, miért nem vettem kényelmes bakancsot és miért nem hoztam három napi hideg élelmet: a templom bejáratától kb. tíz méterre van a határ: magyar és EU zászló, felirat, minden, ahogy kell. Kettőt lépek az ösvényen: Ausztria, megint kettőt vissza: Magyarország. Ezzel elvagyok egy ideig, marad a gyerek, ha játszik, ugyebár… 🙂

Ez itten a határ. 🙂

Ausztriából nézve… 🙂

Aztán végleg visszajövök Magyarországra, átsétálok a templom túloldalára a régi temetőhöz. Furcsa hely…. elég nagy terület az erdőben, ehhez képest már csak kevés kidőlt vagy még álló sírkő van régmúlt időkből, de tudom, hogy a dimbes-dombos talaj a lábam alatt további sírokat rejt. Nem lehet kikerülni őket, hiszen már elmosódtak a körvonalak, akaratlanul is a halottak nyughelyén taposok, ez egy kicsit rossz érzés. Néhány feliratot és vésetet még ki lehet betűzni, fel lehet ismerni a mohás köveken, Bartl József felsőrönöki plébánosnak a sírja pedig még mindig szépen gondozott, pedig már 1948-ban meghalt. Biztos szerették őt.

Általában szerencsém van ezeken a helyeken, itt a rönöki templomnál is egy ideig egyedül vagyok, már vagy fél órája bóklászok, mikor jön egy másik autó, benne egy család: leparkolnak a templom ajtajánál, kiszállnak-beszállnak – és huss. Én pedig olyan vagyok mint egy képregény-figura: csodálkozó arc, a fej fölötti buborékban pedig egy nagy kérdőjel. 😛

A veleméri templomhoz előző délután két kocsival érkezik egy társaság, zajosan leparkolnak, elsétálnak a templom ajtajáig, bekukucskálnak, majd fordulnak és mennek. (300 Ft a belépő.) Kábé öt percet töltöttek a 700 éves templomnál, gondolom fogalmuk sincs mit láttak, még csak körbe sem sétálták… Érthetetlen ez is…. de hát nem kell nekem mindent érteni és nem kell ismeretlen embereket kritizálni. 😛 Viszont nem csak nekem van ilyen kukacoskodó természetem, mert néhány perc múlva kijön egy újabb csapat a templomból (ezt a nagy nyüzsgést!!!! 🙂 ), akik eddig bent hallgatták az idegenvezetést, és megüti néhány mondatfoszlány a fülemet: “…láttad?, rögtön visszafordultak… úgy látszik, sokallták a belépőt… apám, én vagy nyolcszor jövök ide egy évben, de mindig bemegyek… jóvan, ne túráztasd magad haver…  hát, nem vagyunk egyformák…” Jól beszéltetek, pajtikák. 🙂

Pedig Velemér még mindig… szóval olyan…. 🙂