Őrség a léleknek

Baksa Eszti néniről (egyelőre) csak annyit tudok, amennyit elmesélt: három felnőtt gyerek, számos unoka, beteg férj, polgármesteri hivatás, kultúráért kiosztott komoly díj – valamint kilenc tehén és még számos állat, nagy gazdaság. Honnan az erő? Adottság? A családból, a kemény falusi életből hozott örökség? Nem is a fizikai erőn gondolkozom már napok óta – mert az vagy van vagy nincs… inkább a lelkierő, az összefogottság, a nap minden percének okos kihasználása (mert másképp mindezt nem lehet): ez az, amit meg kellene tanulnom…

Ellentétes hatások érnek mostanában: egyik oldalról szabad utat kapok a „szemlélődésre”, amit felfoghatunk úgy is, hogy csak ülök egy óráig és „nézek ki a fejemből” – de azért ilyen alkalmakkor komoly dolgok forgolódnak a buksi fejemben és valami eredménye ennek is van az életemre nézve. Viszont az idő… ami egyébként is mindig kevés… mostanában egyre inkább szétforgácsolódik, gyakran késésben vagyok, kapkodok, elmaradok ezzel-azzal. A lélekre fordított időnek az a hátránya is megvan, hogy több energia megy el a búslakodásra, a rágódásra bizonyos dolgokon, a problémák túlságosan nagy hangsúlyt kapnak.

Eszti néni férje, akivel leélt egy életet, öt éve súlyos rákbeteg… és ugyan ezt könnybelábadt szemmel meséli, mégis a dolgok mennek tovább, ahogy kell. Erővel és hittel. Van mit tanulnom.

Reklámok

3 thoughts on “Őrség a léleknek

  1. “a nap minden percének okos kihasználása” – igen, ez az, ami, néha úgy érzem, megoldhatatlan feladat számomra is. Szerinted ezt meg lehet tanulni? Ha az embernek ez nem adottsága – mert ugye van, akinek az -, de tudja, hogy így kellene, és ez tényleg tudatosul is benne, tudatosan rá tudja magát erre hangolni? vagy ez más habitussal képtelenség?
    krikszi

  2. Erre most nagy okosan rá kéne vágnom, hogy persze, meg lehet tanulni, meg csak akarni kell blablabla… és néha nekem is sikerül egészen két-három napig… aztán megint történik valami, ami visszarángat a bambán ücsörgésbe és a tanácstalanul ide-oda totyogásba… Hála Istennek távol van ez a depressziótól vagy valami súlyosabb dologtól, egész egyszerűen csak kiugrok saját magamtól a bőrömből. Úgyhogy kérdésedre válaszolva: igen, talán mégis inkább adottság – és akkor nekünk annyi… 🙂

  3. Nem ér nevetni, de tegnap este és ma reggel épp ilyen gondolataim voltak! Valamit nem csinálok jól, mert az idő ( mint Dali remek képén) egyszerűen kifolyik a kezemből. A napok mennek, semmire időm nincs, kapkodok…a korai sötétedéssel magyarázom…télen-ősszel mindig sokkal inkább vagyok ilyen, mint tavasszal és nyáron.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s