Keresztek és kegyhelyek

Az útmenti keresztek eredeti funkciójuk szerint a település elejét vagy végét jelezték – ez mára már elmosódott. Átvitt értelemben szolgálhatják a lelki eligazodást, rámutatnak a határokra, a kezdetre és a végre. “Rendes” katolikus országokban szinte nincs hegytető kereszt nélkül: jelenti ez a hegy megmászásával együtt a transzcendenciához való felkapaszkodást is, a gyakran nehéz utat, amit megteszünk. Oltalmazójuk az Úti Boldogasszony.

Felsőmarácon…

Útközben…

… és tovább…

Anyagukat tekintve rendelkezésre álló pénzügyi erőforrások szerint készülhetnek egyszerű pléhből, amelyet ügyes vagy ügyetlenebb kezek utólag festenek meg; fából; kőből – illetve ezek kombinációjából. A keresztek fel vannak ugyan szentelve, de többségüket nem az egyház állította, hanem családok, hálát adva egy-egy gyógyulásért, vagy éppen alátámasztva ezzel Istenhez intézett kérésüket. Legtöbbször a talapzaton meg is lehet találni az erre utaló kis táblát. *

Kétvölgy elején..

Az Őrségben sokszor vészfékeztem útmenti kereszt miatt… mert annyira szépek. Szépek az erdőben, amikor hirtelen előbukkannak a zöldből… szépek a falu szélén, ahogy őrzik még a mi útunkat is… szépek az utcán, a templomok előtt – mindenhol. És nem csak szépek, gondozottak is: alázatos kezek gondoskodnak mindig friss virágról. Ember és Isten létező kapcsolata.

Kétvölgy végén…

Orfalu határában…

Domboldalban…

Máriaújfaluban az út egyik oldalán…

… és a másikon.

Kondorfán kertben…

Kétvölgy közepén.

Viszákon, az általános iskolából átalakított templom előtt. 🙂

* Okosságok a Magyar Katolikus Lexikonból. 🙂

Házak – második fejezet

Ez a ház a “mindent visz” kategória… persze én is tudok választani, hiszen az épület egy része még az útikönyvben is benne van. 🙂 Szemből egyszerű fehér házikó látszik, pont annyira van rendben, amennyire én szeretem: tiszta és gondozott, de semmi felesleges produkció. Ami igazán érdekes, az a hátsó épület, garázs vagy tároló helyiség, ami fából épült és egy igazi, élő fát vesz körül, az ágak a tetőn át nőnek tovább a magasba. Zsindelyes a teteje, vasveretes az ajtaja, pókhálók borítják a rozsdásodó, napocskás rácsos ablakot – az ember szinte várja, hogy valamiféle manók vagy más mesebeli lények lépnek elő az ajtó mögül és indulnak el sorban lefelé az úton, lámpácskát lóbálva a kezükben…. Öööö… azt hiszem, kicsit elragadott a fantáziám… 😀

Szóval A Ház-nak zegzugos kertje van, nincs sok öntöznivaló virág, csak nagy fák, és mikor először látom, már az augusztus végi levelek borítják a kerti padot és az asztalkát, az úton hullott almákon gurul az autó. “Hirtelen megállásból” rögtön beparkolok a háziak számára fenntartott helyre, utólag tudatosodik bennem, hogy szinte beállok a kertjükbe – szerencsére nincs otthon senki. Az említett két épület mögött még a telekhez tartozik egy szépséges völgyre néző füves kertrész (itt parkolok 🙂 ), egyszerű kis asztalka van székekkel – én azt hiszem valami kényelmesebb alkalmatosságot helyeznék ki ide, mert biztos, hogy órákig lennék képes nézni a völgyet, az erdőt, legyen bármilyen évszak (mondjuk plusz 10 fok fölött 🙂 ).

Nem ismerem a tulajdonosokat – nem is kell. De tudom róluk, hogy szeretik a falujukat, mert az üdvözlő/elköszönő táblák, amiket később már felállítva is látok, itt készültek. Biztos, hogy szeretik az állatokat, mert ezt a szép madárházikót is az elmúlt egy évben készítették, saját kezűleg. Biztos, hogy nagy magyarság-tudatuk van, erre utal a szintén az elmúlt évben felállított magasles, rajta a sólyommal(?). És biztos, hogy szeretik az Őrséget, különben nem laknának itt, nem igaz? 😉

Go

Reggel indulok. Indulunk. Most a családdal, egy délután és egy éjszaka leszünk lent, másnap tovább Ausztria felé. Örülök mint mindig – bár gyanítom, a lelkesedés kicsit egyoldalú… Nem szeretik a falut, igazi “városi népség” 🙂 , kényelemhez, full-ellátáshoz szokva… Talán elkiabálom, nem tudom – de hát ismerem őket. Gondolkozom, mit mutassak meg… talán Kétvölgy és Velemér… valami olyat, ami megfogja őket is, amiből kicsit ráéreznek, mit szeretek annyira az Őrségben. Nehéz ez… mert hát én mindent szeretek, nekem nem kell “attrakció”, éppenhogy nem kell semmi különleges. Ráadásul Veleméren a templomhoz mire felmegy az ember ugye azon a gödrös úton – és most nem a Katicával leszünk, ami Suzukinak álcázott terepjáró… 😀 már előre hallom a dünnyögést… 😛 Na mindegy, mit rágódok ezen… ÉN lent leszek MEGINT egy kicsit és kész. Éljük megfelelő mértékű egoizmussal az életet! 😀 

..

Az Úr legyen előtted, hogy jó utat mutasson neked.
Az Úr legyen melletted, hogy karjaiba zárjon és megvédjen a veszedelmektől.
Az Úr legyen mögötted, hogy oltalmazzon a gonosz cselvetéseitől.
Az Úr legyen tebenned,hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy,hogy megvédjen, ha rád rontanak.
Az Úr legyen fölötted, hogy megáldjon.
Így áldjon meg téged a jóságos Isten, ma, holnap és mindenkor.

(Csillagostól)

Akkor mit lehet itt enni…? 1. rész

A dolog errefelé talán egy kicsit fordítottan működik: nem akkor eszel mikor éhes vagy, hanem mikor találsz valami kaját. 🙂 Vagy később: már ismered a “lelőhelyeket” és próbálod úgy igazgatni a napi programot, hogy ebéd- vagy vacsoraidőben itt vagy ott legyél…., vagy előrelátóan megtömöd az Őrszem mini-hűtőjét hideg kajával. 🙂 Mindenesetre mikor először jártam a környéket, a lentebb említett kétvölgyi kudarc után már délutánra tényleg meglehetősen éhes voltam és nem jött szembe egy McDonald’s egy étterem, vagy egy bolt, ahol valamit kapni lehet. Viszont szembe jött a Hársas tó felé mutató tábla, sosem láttam, tehát vészfék, kanyar, erdei út, szépséges Hársas tó. És! Lángos illat! Az erdő közepén, a kis tó melletti lakókocsiból megveszem a legfinomabb(nak tűnő) lángost, amit valaha ettem. A tea a nevéhez hűen jéghideg, és azért a díszlet se’ kutya!

Lehet, hogy “ha tó van, akkor kaja is van”? 🙂 Mert a következő véletlen ebéd a Vadásánál esett meg, ahová szintén korgó gyomorral érkeztem. Valahogy annyira a sült kolbászra gondoltam… de annyira… bár már egy vajas kenyérrel, egy száraz szendviccsel is beértem volna, mégis valamiért a sült kolbász látványa lebegett a szemem előtt, mikor kiszálltam az autóból. Pontosan úgy, ahogy néhány perc múlva előttem volt… És még mondja valaki, hogy a kívánságok nem teljesülnek… 🙂