Kedves magára hagyott blogom! :-)

Nagy nyavalygós vagyok, az az igazság. Nehezen szakadok el dolgoktól, emberektől, időszakoktól, és ezért hiányzik az az idő is, amikor nagyjából havonta egyszer beültem az autóba és huss!, kivettem néhány nap szabadságot az életemből, és már ott is voltam azon a nyugodt, kedves tájon. Mehetnék persze most is, de elég sok minden megváltozott azóta, az északi szél másfelé sodor az utóbbi években, kevesebb idő és pénz jut az Őrségre. Most, ahogy tavaszodik, azért már megint rajtam van a mehetnék… Még egy hónapot kell várni, és május 1-én ott is leszek másodmagammal az Őrszemben, ha csak egy éjszakára is: szokás szerint Itália felé menet. Úgy döntöttünk, visszafelé is megállunk, mert Pestig és Mohácsig túl hosszú lenne az út Toszkána-alsóról. :-) 9-én Cseriéknél alszunk, és csak 10-én indulunk végleg haza. Tesszük ezt azért is, mert az egyik útitársamnak 10-én van a születésnapja, és mert lent lesz Szalafőn egy másik barátnőm is a férjével, aki szintén 10-én lesz egy évvel öregebb. Már meg is beszéltük a talit az Őrszemben 9-én estére egy kis iddogálásra. Jól is fog esni ezer km vezetés után. Valószínű öt perc alatt kidőlök.😀 Ez már többször előfordult egyébként, hogy az ország különböző részéből az őrvidéken fúj minket össze a szél, szerintem tök vicces.🙂 Nos, ez most csak olyan kis bejelentkezés-féle volt – főképp magamnak, mert szerintem már elég kevesen járnak ide olvasgatni. Azért mutatok egy vicces képet egy régi őszről.🙂

IMG_3381a

Itt vagyok. :-)

Hihetetlenül telnek az évek. Nem akartam hinni a szememnek, hogy már két éve nem írtam ebbe a blogba. Sok minden történik, most Olaszország került előtérbe, mert születik egy könyv, ami az ottani, több évtized alatt szerzett élményeket dolgozza fel, a saját tapasztalatokat igyekeztem nem kevés tudnivalóval és olasz nyelvű könyvekből átvett érdekességekkel fűszerezni, és természetesen saját fotóim lesznek benne. Úgy gondolom, jó lesz…🙂 Jelenleg szerkesztés alatt van az írás a Garbó Kiadónál, novemberre lesz készen – esetleg lehet gondolkozni karácsonyi ajándékban.🙂 Ez volt itt a reklám helye.

Természetesen Őrség nélkül nem élet az élet.🙂 Tavaly lent voltam úgy emlékszem négyszer: két alkalommal barátnőkkel jártuk be az ismert és szeretett tájakat, harmadszor levonultunk (hányan is?) tizennégyen, hét felnőtt és hét gyerek, és birtokba vettük a Cseri Porta összes helyiségét, kertjét és rétjét, negyedszer pedig Lazacommal vonultunk le “őszözni”. 

Az idei év tényleg nagyon elment, így csak egy kirándulásra volt lehetőség, éppen ma jöttem meg a Tökfesztiválról. Egyedül voltam, jól kialudtam magam a pénteki esős napon az Őrszemben, szombaton pedig – amikor végre elállt az eső – felderítettem a bulit. Iszonyat sokan voltak Őriben, de nem is csodálom, mert nagyon klassz kézműves dolgok voltak, finom kaják: hol egy darab diós sajttal, hol egy rózsafánkkal a kezemben voltam látható. Vettem mosolygós fakanalat itthonra, sózott pirított tökmagot a kölköknek, kicsit később Batháéktól olajat, aztán rétest nyújtottam (és ettem) egy másik portán. Valahol két evés között elgurultam Velemérig, ahol éppen zárták a templomot, de ez nem volt baj, mert így megtörtént az a csoda, hogy egy ilyen zűrös és zavaros hétvégén is volt alkalmam negyed órát kettesben lenni a templommal, csak mi voltunk, az őszi délután, és a néha-néha megroppanó gallyak a fák között. Aztán jött még három autó… de addigra már be volt gyűjtve a hónapokig kitartó csend-élményem.🙂

Megbeszéltük Kosbor Ágival, hogy baráti látogatást teszek náluk is, vártam a telefonját, mikor tud időt szakítani. Éppen gurulok Magyarszombatfa felé, mikor csörög a telefon: itt vannak a Fazekasháznál Attilával, találkozzunk ott, aztán felmegyünk együtt a Panzióba. Így esett, hogy megint ettem, mert éppen falukemencéje-avató buli volt, ahol ingyen lehetett kóstolgatni a langallót, az ilyesmit meg nekem általában nem kell kétszer mondani. Gyönyörködtem a panzióban, aztán hazagurultam, hogy kipihenjem az evést, de ez nem jött össze, mert megint szólt a telefon, Cseriék már a Zőrszemven voltak, ahol nekem is randim volt Soproni Démonnal – de azért akkor már enni nem bírtam.🙂

Vasárnap reggel érkezett szatyorban a “szőlőm” Cseritől, azután pedig hazagurultam, délután pedig még bementem Pestre, egy ferences programra. Érzem, hogy ez az írás most kb. olyan lett, mint a hatodiká tanulójának “mivel töltöttem a hétvégét?” című fogalmazása, de mit mondjak?, kicsit elfáradtam. Ennek ellenére gondoltam írok valamit ebbe a naplóba gyorsan, ne maradjon ilyen gazdátlan, hiszen az őrségi túrák folytatódnak. Legyen nyoma a jónak.🙂 Feldobok képeket vegyesen az elmúlt másfél évről. Sok lesz. :-) 

Folytatni kell… :-)

Hosszú idő telt el a legutóbbi bejegyzés óta. Több oka van ennek, elsőként talán megemlíteném, hogy elfelejtettem, melyik e-mail fiókkal vagyok ehhez a bloghoz regisztrálva, amikor pedig véletlen eszembe jutott, akkor a jelszóval volt egy kis probléma… többszöri sikertelenség után most hopp! egyszerre csak beugrott! Úgyhogy most gyorsan írok, mielőtt a szenilitás újabb hulláma ki nem törli az agyamból megint a részleteket. Remélem azt sem felejtem el majd, hova teszem a sárga cetlit, amire gyorsan felírtam a kérdéses adatokat.🙂

Többször voltam azóta “lent”, az Őrség nem ereszti könnyen az embert. Sajnos a legtöbb látogatás villámszerű volt: általában olaszországi utazások előtt aludtunk meg különböző felállásban (barátnő, másik barátnő, család) Cseriéknél egy-egy éjszakára, és bár szép úticélok felé indultunk, mindig volt egy kis gombóc a torkomban, hogy maradni kéne kicsit…

Ez persze csak akarat és szervezés továbbá némi cash kérdése, úgyhogy idén tavasszal végre megint lent töltöttük három napot a gyerekkori barátnőmmel, aki mindeddig nem járt azon a tájon. Nagy élmény volt neki megmutatni mindent, amit szeretek: Velemért (az őriző néni még mindig megismer, hihetetlen!), Szentgyörgyvölgy templomának felhős mennyezetét, a tavakat és a többi szépséget – nem sorolom.

Útba esett természetesen Farkasfa és az ismert meseházikó is (tudjátok, ahol kinő a fa a háztetőn🙂 ), most először otthon találtuk a tulajdonosokat is, akik – mint kiderült – nem állandó lakosok. Tudom, hogy az Őrségben kedvesek az emberek, de azért azon még én is meglepődtem, hogy beinvitáltak a kis házba, és megmutogattak mindent: rengeteg régiséget gyűjtöttek össze az elmúlt 30 évben, teljesen elvesztünk a sok-sok apró, ősöreg tárgy között, órákig tudom ezeket nézegetni. A házikót meghagyták eredeti formájában, duruzsolt az épített kályha, olyan érzés volt ott lenni, mint egy időutazást tenni a múltba. (Bár még ilyet nem csináltam, csak a filmekben láttam, de így képzelem.🙂 )

A barátnőm igazi füvesasszony, így elég sokáig szedegettük a ház körül a lándzsás (t)utifüvet meg még számtalan, frissen kihajtott hasznos növényt, amik ugyebár minden betegségre jók, az autómban meg olyan illat volt napokig, mintha kint ülnék a réten.🙂 Gyönyörűek voltak egyébként a tavaszi növények, a legjobban a kék fejű máriatövissel borított mezők tetszettek, de a Hársas tó is tele volt sárga öööö…. vizivirággal… (liliom?), a bodzák illatoztak… nem tudom elmesélni, csodás volt.

Ugye, hogy itt már legalább három képnek kellett volna lenni? No. Hát az úgy volt, hogy a szép hosszú nap után a Cseriéknél nézegetem este a gépet, hogy hát mappákat kéne törölgetni, mert ugyan van még hely a négy gigás kártyán, de azért biztos ami biztos… Ki lehet találni, öt perc alatt sikerült kitörölnöm az aznapi százötven fotót… azt hittem, sírva fakadok, de komolyan. Persze aztán meggyőztem magam, hogy az emlékek a lelkünkben vannak, blablabla… a problémák nem itt kezdődnek, blablabla… de az a nagy magyar igazság, hogy még most is nagyon bánt a dolog, mert hát a legegyszerűbb utazásban is (Őrségbe vagy bárhová) mindig van valami, ami megismételhetetlen. No mindegy, beszéljünk másról.😛

Például arról, hogy a harmadik, egyben utolsó nap immár Pest felé indulva megálltunk jó sok időre a Miród forrásnál. Szerencsére egyedül voltunk, így leültünk a kis szabadtéri “templomba”, és csak ültünk és ültünk, hallgattuk a csendet, és biz’Isten, ha rajtam múlna, még mindig ott ülnék. Szedtem egy nagy szatyornyi bodzavirágot, amit megszárítottam teának, és biztos a téli megfázásoknál hamar meg fog gyógyítani, mert tudom, hogy onnan van, a forrás táplálta földből. No, azért erről a napról van néhány fénykép is.🙂

Van egy blogom egyébként ITT, akinek van kedve olvasgatni, szívesen látom. De szeretném azért ezt is folytatni, majd meglátjuk… hála Istennek sok program látszik a következő hetekre, de azért ősszel nagyon szeretnék még lemenni, amikor színesek a levelek… és amikor érik “a szőlőm” Cseriék lugasában.🙂

Valahol, valamikor…

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, – ég se zeng, – föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,
hogy benned teljesedjenek, – s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, – s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

/Babits Mihály/

Mission – possible

Yessssss!!!! Megcsináltam, bizony!!! Voltam lent négy napig, és a hajam szála sem görbült meg – bár ez nem annyira igaz, mert a nyirkos-nyafogós időtől göndörödök mint egy bárány, de ez más kérdés.

Magam sem tudom, hogy alakult így, de a hétvége nagyrészt az evésről szólt. Pénteken még beértem azzal a cca. 30 dekányi vegyes sós Fornettivel, amit Veszprém óvárosában vásároltam, ki is tartott vagy délutánig. Azután rásegítettem egy kis hidegkajával az őriszentpéteri közértből, igazán csak egy vekni kenyér volt, egy kis szalámi, sajt, meg egy liter tej. (Nem, nem egy nap alatt fogyott el, három napra szántam!!!!😛 ) Ja, és még egy kiló őszibarack. Közben meg ilyen hirdetéseket lehetett olvasgatni a boltnak a parafatábláján:

szemben meg ilyen gólyák ültek a kéményen:

Szombaton már kicsit keményebb volt a zabálási étkezési helyzet. Délelőtt átmentem a Kosbor Ágiékhoz “egy órácskára” – 5-re értem vissza.🙂 Már ezekkel a friss, párás gyümölcsökkel is jól tudtam volna lakni (?),

de még meghívást is kaptam Seloba egy étterembe, ahová szépen átgurultunk, és ettem erdei gomba levest plusz gorgonzolával grillezett rókagombát hajdinával és még valami tekerccsel, atom jó volt. Kaptam Ágiéktól házi kecske-kőrözöttet (és még a zöld mázas csöbröt is megtarthatom), már az Őrszembe autózva azon gondolkodtam, mi lenne, ha csak az egyik ujjamat beledugnám, hogy hogy egy egész picikét megkóstoljam… De erős voltam, és hazahoztam érintetlenül. (Igaz, éppen most lóg ki a számból egy fél vekni kőrözöttes kenyér, miközben írok.😀 )

Aztáááán…. estefelé autózgatok, egész véletlenül éppen az Alsószeri Csárda előtt vezet az utam, ahol számomra is érthetetlen módon vészfékezek hogy betérjek egy kis harapnivalóra. Igaz, otthon vár a szalámi, meg a tegnapi kenyér, de hát…. ehh… minek magyarázzam.😛 A kaja: sárgabarackkal töltött pulykamell kirántva, ribizli lekvárral, Cumberland mártással és krokettel. Atom jó ismét, és még fénykép is van (bár L. nincs ott, aki a fő étel fotós, de hülye japán turista egyedül is tudok lenni).🙂

Woww. Végre este van. És még csak másfél napja vagyok itt.

Mondom tovább. Vasárnap pocsék az idő, aztán valahogy szemerkélő esőben mindig jobb étvágyam van…🙂, így hát be is puszilok ebédre az Őrszemben egy újabb gombalevest, utána helyi túróból készült gombócot eperöntettel. Ezután kb. annyi erőm van, hogy felmásszak a szobámba csicsikálni. A Fogadónak nagyon megy az étterem, jól is főznek… én meg a húsklopfolás zajára direkt jól bírok aludni.🙂 Délután megeszem a maradék három napos kenyeret a szalámival (nehogymá’ hazahozzam), aztán miután kezd agyamra menni az egész napos bezártság, elvonulok 6-ra masszázsra Gotthárdra a fürdőbe. (Drága dolog az esős idő, az eredeti terv az volt, hogy a Hársas tó partján süttetem magam a napon ingyér’.😛 ) Hazaérkezem a barátságosan kivilágított Őrszembe, ahol Mikivel, a főpincér-főrecepcióssal már nagy tegeződésben vagyunk, hát nem az történik, hogy még üzemel a konyha? A fürdőnek a látványától is már megéhezem (mert ugye az az a hely, ahol más emberek órákat képesek úszással eltölteni), ezért azonnal kihozatok egy dödöllét tejföllel, hozzá pedig egy Soproni Démont. Ja, az bizony egy barna sör….🙂 Ehhez persze tudni kell rólam, hogy itthon csak külföldi nedűt vagyok hajlandó leeregetni a torkomon, de az Őrszemben a kis démonka a kedvencem.🙂 Miközben táplálkozom, megvitatjuk néhány HVCS-vel a meccs eredményét és a napkollektorok leghatékonyabb felszerelését és használatát.😀

Lustaságomban Cseriéket már meg sem látogatom pedig hátha ott is kaptam volna valamit enni , majd legközelebb.

Hétfőn még mindig zuhog, gyorsan elindulok kora reggel hazafelé, nehogymá’ kinyisson egy étterem…., és igazán csak két csokis croissant-t szólítok magamhoz az első benzinkútnál. A többi már nem érdekes, mert az már nem őrségi téma.😛🙂

P.S. Amióta becsuktam magam mögött a pesti lakás ajtaját, süt a Nap. Anyád.😛

Síró fenyők

Mi az érdekes egy farakásban…? Gondolom, semmi… de nekem tetszik, ahogy a frissen kivágott fenyők törzsén kiülnek a gyantagyöngyök és mézesen csillognak a napsütésben…. próbáltam is keresni valami idézetet a fák haláláról vagy ilyesmiről, de igazából nem is kell mindent ilyen depisen felfogni, hát kivágták a fákat, kivágták, biztos megvolt az oka, és majd ültetnek helyettük másikat. Aztán az is tetszik, ahogy Felsőmarác közelében a vékony törzsekből falat építettek, magasabbat még a traktornál is… eszméletlen jó illat van, alig bírom otthagyni, erősen gondolkozom, hogy valahogy becsempészek az autóba egy kis fűrészport… hátizé… meglehetősen pihentagyú ötlet, de szerencsére nem tudom megvalósítani, mert nincs nálam semmi, amibe beletehetnék néhány marékkal. Hát ennyit a fjordokról farakásokról.🙂