Aki nem sokat tököl… :-)

Mi lenne, ha én is jönnék? – Ó, hát szerintem az nem fog menni, én is már alig kaptam szállást itt és itt…. Hát jóvan, majd legközelebb. Na, megyek is, mert meló van. – Oks.

ÖT PERC MÚLVA

– Figy, felhívtam a nőt, átvariálták a szobát, nem a kétágyasban lesztek, hanem miénk az apartman, ahová egyébként csak ketten mentek volna, de nekik ugye jó az a kétágyas, ami a tiétek lett volna – tudsz követni? Szóval külön szobátok lesz a gyerekkel meg nekem is külön szobám lesz a horkolásommal, egyszóval én is jövök és TÖK jó lesz! Na, megyek is, mert meló van.

Aha. Neked is jó reggelt! 😀 😀 A létszám pedig háromra növekedett. Még valaki????????????? Mert esetleg van néhány pótágy a padláson… azt is el tudjuk intézni….  😀

Reklámok

Idegen

Az az igazság, hogy megnéznek… ez sokszor még mindig furcsa. A kis faluban a néni felegyenesedik a kerti munkából amikor lassan elgurulok mellette az autóval… redőkbe gyűrődő homlokkal gondolkozik, kié lehet ez a piros kocsi, mert még nem látta… vagy ha idegen, vajon kit/mit keres? Ha kiszállok és sétára indulok a főutcán, megáll a beszélgetés egy pillanatra… a biciklire támaszkodó és a kapun kikönyökölő két falubeli szünetet tart az aktuális téma megvitatásában, amíg elmegyek mellettük. Viszont az üdvözletet nagy kedvességgel fogadják, nemegyszer utánam kiabálnak egy jóestétet még a guruló bicikliről, a döcögő szekérről is. Ha pedig beszélgetni kezdek, azonnal jönnek a kérdések: honnan jöttem?, hol szálltam meg?,  stb. Érdekes ez, mert hát az Őrség közkedvelt turisztikai célpont, de azt hiszem, sokan csak a híres látnivalók nyomában járnak, esetleg hosszú túrákat tesznek erdőn-mezőn, és nem biztos, hogy sétafikálnak mondjuk az 50 lakosú kis falu egy szem utcácskáján.

Pesten elveszek a tömegben. Az Őrségben lehet, hogy idegen vagyok – de legalább vagyok valaki.

ŐRizetlenül

Az első alkalmakkor szokatlan a számomra, hogy a legtöbb ház körül nincs kerítés, vagy ha van, csak jelképes. Csodálkozva nézem az udvarokon szanaszét hagyott mindenfélét, az elérhető gyümölcsfákat, a növekvő zöldségeket, a száradó ruhát. Jakérem, pesti agy… 😛

Szalafőn a Ferencz portán sajtot szeretnék venni, sehol senki. Felhívom a kiírt számot, sajnos csak két nap múlva jönnek haza, így vásárolni nem tudok, de nézzek nyugodtan körül és etessem meg a disznókat, ha már ott vagyok. 🙂 Gyerekjátékok, kisebb-nagyobb állatok, kerti eszközök, gumicsizmák… megannyi “felkapható” és elvihető dolog – itt mégis biztonságban. Mondjuk kakas az otthon is van, de az a kiskecske nekem nagyon tetszik, szemmel láthatóan ő is szimpatizál velem, örömmel rágcsálja a fűszálakat amit bedugdosok neki és szerintem jönni akar… Tulajdonképpen pont beférne a hátsó ülésre, az Őrszembe meg amúgy is lehet kutyát vinni… akkor meg biztos kecskét is… végül is állat, állat… otthon meg lenne oldva a fűnyírás…  Na, hülyeség off, irány tovább. 🙂

Kétvölgyben a házak előtt kékcsőrös szódásüvegek kitéve, gondolom, hetente egyszer cserélik egy autóról. Valahol nem messze egy villanyoszlopra fabrikált fa tartócska ételhordóval. Nem kell figyelni a csengőre, nyugodtan nézheti az idős nénike/bácsika a brazil sorozatot (reálisabban gondolkodva: dolgozhat hátul a kertben), mire megéhezik, ott lesz kint az aznapi ebéd.

És a Batha porta Őriszentpéteren…! Hatalmas, gondozott zöld terület, vicces szalmabábuk, madáretetők, kerti szerszámok… és egy kis fedett részben a ház mellett több tízezer forint értékű tökmag-, és mogyoróolaj. Sehol senki. Telefon. Nem, ők nem laknak ott, de látom ugye, hogy van ott egy kis köcsög (vigyázzak, mert a hamutartó amivel letakarták ketté van törve), na, hát abba szépen rakjam be a pénzt (lásd árlista az asztalon), és vigyem el ami kell. A korsócskában máris több ezer forint. Legközelebb találkozunk véletlenül a tulajjal és azt mondja, még soha nem loptak el semmit. Mit mondjak? Kész vagyok… és azonnal ide akarok költözni (már megint)! 🙂

Eljön az idő – igen hamar -, hogy már én sem zárom az autót, ha nem megyek túl messzire… vagy ha igen, nem húzom fel az ablakot, legfeljebb félig, bent hagyom nyugodtan a fényképezőgépet és egyéb dolgokat. Mondjuk én elég naiv is vagyok, és lehet, majd egyszer jól ráfázok – mondják az örök-károgók -, de ezen majd ráérek akkor búslakodni, ha megtörténik. 🙂

Ködölős :)

Úgy látszik, tényleg elkapott az őszi fíling, hogy ilyen postokat írok… 🙂 De az előzőről eszembe jutott ez a maga nemében szépséges reggel tavalyról. Korán volt, a társaság még aludt. Fázós vagyok, mégis vonzott valami kifelé… talán éppen az, hogy nem tudtam mi van odakint, mert az ablakon kinézve a reggeli ködben alig láttam még a szomszédos református templomnak is a tornyát pedig igazán közel van, a Napot pedig csak valami alig-alig látható picike halvány pötty jelezte.

Pulóvert veszek, sálat a nyakam köré. Az Őrszemből kilépve alig látok el a környező házakig, hamarosan eltűnök én is a gomolygó ködpamacsok között, szinte a bokám körül is fehérség kavarog. Olyan hideg és nyirkos és lehet, hogy barátságtalan is… mégis van benne valami misztikus, ahogy megyek fel a dombra és tényleg alig látok az orromig.

Azt gondolom, ezeken a képeken majd semmi nem lesz, legalábbis semmi jó… hiszen meglehetősen maradi és teljesen amatőr módon néha még mindig azt hiszem: a fotózáshoz fény kell és napsütés… de aztán kiderül, hogy számomra ezek a képek teljesen visszaadják annak a templom-szeri őszi reggelnek a hangulatát.

Hangulat

Nem tudom, mitől más az őszi füst… hiszen nyáron is lehet tüzet rakni, annak is van füstje, ami száll fel szépen az ég felé, belep mindent és enyhén szólva is szagos lesz tőle a ruhád és a hajad… Főleg, ha még egy kis szalonnát is sütsz a füst forrásául szolgáló, jól leégett tűzön, netán még hagymakarikákat is felszúrsz a nyársadra, aztán jóféle házi kenyérre csöpögteted a zsírt, az sem baj, hogy a nyárs végétől kicsit kormos lesz a kenyér is… tudod, az a fajta kenyér, az a puha kétkilós, amiből egy szelet akkora, hogy alig fér el a tenyereden….

Öööö…. igazából a szállongó füstről akartam romantikus bejegyzést írni, akkor próbáljuk meg még egyszer. 🙂 Szóval az őszi füst az olyan, hogy valahogy nem indul el rögtön és oszlik szanaszét ott fent a magasságokban, hanem egy ideig még tekereg a fák törzse között… aztán feljebb kúszik és megakad a kopaszodó ágakon…. megül a házak között… ha tovább is indul, elidőzik még egy kicsit az erdőben is a fák tetején.

Nincs büdös, valami olyan őszi illat van, amit megint nehéz szavakba foglalni: keveréke a tegnapi eső, a lehullott levelek, a felszántott földek, a messzi állatok, az erdei gombák, és a kertekből, a mezőkről több helyen is felszálló füst szagának, ahogy a tarlót, a leveleket égetik vagy éppen cserépedényben főzik kint a ház mellett az ebédet.

Éljen a digitális technika….! Mert csak kattintgatok. Egyet… tízet… harmincat… Valahogy próbálom megfogni képekben is a számomra érdekes látványt, a hangulatot, talán még az illatokat is megpróbálom megapixelekbe zárni. És azt hiszem sikerült… nem érdekel, technikailag milyenek ezek a fotók: nekem visszaadják az ott töltött órákat/napokat, és  szerintem semmi más lényeg nincs a fotózásban, csak ez. 🙂

Útitársak :)

Bébi-gesztenye a szentgyörgyvölgyi templom elől. Kis tobozok a kétvölgyi erdőből. Nagyobb toboz a Hársas tó fenyői alól. Makk az Őrszem Fogadó előtti óriási tölgyfáról. A kupac alján akad még néhány kavics és aprócska kő innen-onnan. Zörögnek? Neeeem…. igazán csak egy egészen kicsinykét…. és a zörgésük amúgy is eltörpül az egyik katica folyamatos ájlávjúzásától – de ez már egy másik történet…. 😀