Templomos :-)

Találtam egy templomot. Bizony. 🙂 Nem kell annyira vigyorogni, van aki pénztárcát talál vagy ilyesmit, én nem kezdek ilyen sablonos dolgokkal. A rönöki Szent Imre templom benne van ugyan az útikönyvben, de abban annyi minden van még egy ilyen viszonylag kis tájegységre is, hogy turista legyen a Suzukijában, aki mindent észben tud tartani és meg tud látogatni. Szóóóval egyik este böngészem a könyvecskét, kihajtogatom a szamárfüleket, amiket emlékeztetőül behajtogattam régebben: ezt is láttam, azt is… és akkor észreveszem ennek a csodás templomnak a fényképét, és biztos bamba képet vágok, hiszen hatmilliószor átjöttem már Rönökön, csak megláttam volna egy EKKORA templomot!!!

Mindenesetre hazafelé a mögöttem autózók nagy gyönyörűségére lépésben gurulok át a falun, és valóban ott van egy tábla, hogyaszonya, templom balra 2500 méter. És tényleg! Szakadozott kis út visz tovább, ahogy kiérek a faluból, már látszik a torony egy dombnak a tetején, szépséges karcsún emelkedik a fák koronája fölé, messziről látszanak a mókás sárkány(?)fejes vízköpők a tető aljában.

Sétálok a gondozott parkban, elolvasom a nagy táblán a történetet, ami itt jól le van írva, csak az hiányzik az írásból, hogy a szép aranyozott kereszt azután került fel a helyére, miután II. János Pál pápa megáldotta 1991-es magyarországi látogatása alkalmával.

Ennyi okosodás után átmegyek Ausztriába, bár nagyon fáradságos kirándulásnak ígérkezik, nem is tudom, miért nem vettem kényelmes bakancsot és miért nem hoztam három napi hideg élelmet: a templom bejáratától kb. tíz méterre van a határ: magyar és EU zászló, felirat, minden, ahogy kell. Kettőt lépek az ösvényen: Ausztria, megint kettőt vissza: Magyarország. Ezzel elvagyok egy ideig, marad a gyerek, ha játszik, ugyebár… 🙂

Ez itten a határ. 🙂

Ausztriából nézve… 🙂

Aztán végleg visszajövök Magyarországra, átsétálok a templom túloldalára a régi temetőhöz. Furcsa hely…. elég nagy terület az erdőben, ehhez képest már csak kevés kidőlt vagy még álló sírkő van régmúlt időkből, de tudom, hogy a dimbes-dombos talaj a lábam alatt további sírokat rejt. Nem lehet kikerülni őket, hiszen már elmosódtak a körvonalak, akaratlanul is a halottak nyughelyén taposok, ez egy kicsit rossz érzés. Néhány feliratot és vésetet még ki lehet betűzni, fel lehet ismerni a mohás köveken, Bartl József felsőrönöki plébánosnak a sírja pedig még mindig szépen gondozott, pedig már 1948-ban meghalt. Biztos szerették őt.

Általában szerencsém van ezeken a helyeken, itt a rönöki templomnál is egy ideig egyedül vagyok, már vagy fél órája bóklászok, mikor jön egy másik autó, benne egy család: leparkolnak a templom ajtajánál, kiszállnak-beszállnak – és huss. Én pedig olyan vagyok mint egy képregény-figura: csodálkozó arc, a fej fölötti buborékban pedig egy nagy kérdőjel. 😛

A veleméri templomhoz előző délután két kocsival érkezik egy társaság, zajosan leparkolnak, elsétálnak a templom ajtajáig, bekukucskálnak, majd fordulnak és mennek. (300 Ft a belépő.) Kábé öt percet töltöttek a 700 éves templomnál, gondolom fogalmuk sincs mit láttak, még csak körbe sem sétálták… Érthetetlen ez is…. de hát nem kell nekem mindent érteni és nem kell ismeretlen embereket kritizálni. 😛 Viszont nem csak nekem van ilyen kukacoskodó természetem, mert néhány perc múlva kijön egy újabb csapat a templomból (ezt a nagy nyüzsgést!!!! 🙂 ), akik eddig bent hallgatták az idegenvezetést, és megüti néhány mondatfoszlány a fülemet: “…láttad?, rögtön visszafordultak… úgy látszik, sokallták a belépőt… apám, én vagy nyolcszor jövök ide egy évben, de mindig bemegyek… jóvan, ne túráztasd magad haver…  hát, nem vagyunk egyformák…” Jól beszéltetek, pajtikák. 🙂

Pedig Velemér még mindig… szóval olyan…. 🙂

Reklámok

Michelin csillag – helyett :-)

Direkt váratlanul érkezem a magyarszombatfai Kosbor Panzióba, a fogadtatás mégis barátságos. Több ilyen jellegű létesítményt teszteltem már a környéken, de még mindig nem vagyok hozzászokva az őrségi méretekhez. Mikor a panzió kertjében állva megkérdezem Farkas Ágnes tulajdonostól, hogy “meddig a tiétek?”, kinyújtott karjával körbefogja a kertet, rétet, erdőt és azt mondja: “ameddig ellátsz”.  Elképesztő érzés lehet, hogy elmegy mondjuk az ember egy nagyot sétálni az erdőbe, és tudja, hogy hosszú percek múlva még mindig a saját földjén kóborol, hogy a saját barkáját szedi, a saját patakjának a kitisztítását tervezi…. a saját padján ücsörög szinte az erdő közepén, kezében helyi fazekasok által készített mázas bögrében a gőzölgő kávé, és még egy-egy őzike is feltűnik a közelben… no de ne térjünk el a lényegtől.

A panzió nemrég nyitott, tagadhatatlanul jó ízléssel, figyelemmel és szakértelemmel van megtervezve, köszönet illeti ezért a lakberendező barátnőt (is). A legutolsó függönyig minőségi anyagok vannak felhasználva, mindezt annyira természetesen és magától értetődően, hogy a végeredmény mégsem hivalkodó.  Mondhatnánk, hogy “igényes”, de e cikk szerzője nem kedveli ezt a kifejezést, mert legtöbbször csak annyit jelent, hogy “legyen sok pénzed”, ezen a helyen viszont átlagárért kapunk minden szempontból kifogástalan minőségű szolgáltatást.

A tulajdonosok mindent mentenek, ami menthető: régi tárgyak a polcokon, elhalt ősök sárguló képei és iratai a falakon, címeres téglák a talpunk alatt. Sajnos minden igyekezetük ellenére a régi gazdasági és egyéb épületeket nem tudták megóvni, így bontásra lettek ítélve, a helyükön áll ma a panzió központi épülete. A tetőn napelemeket láthatunk, az energia ilyenfajta felhasználása méltán példamutató lehet a hasonló vállalkozásoknak.

Helyi legenda is van, bár ez nem befolyásolja az ítéletemet viszont tök izgi: állítólag egyszer régebben a birtok szélén lévő tóba süllyesztettek egy harangot. Azóta már sajnos nincs meg a tó, csak a már említett szolid kis patak fut át a buckák között, de a harangot valahol ott rejti a föld mélye: már több lelkes amatőr kereste fémdetektorral is, de eddig csak mindenféle limlomot sikerült kibányászni a talajból.

A kritikus véleményét természetesen holmi kutyák sem befolyásolhatják, és igazából engem sem tudott meghatni Döme, aki egy tündibündi édeskedves öreg jószág aki már nem lát nem hall és gyógyszert szed az ízületeire de mégis jön velünk nagy bátran a rétre sétálni közben néz ki a szemével a frufruja mögül és tényleg olyan mintha látna szerintem lát is mert hát annyira értelmes a tekintete és ahogyan az öreg csontos kis fejét beleteszi az ember tenyerébe hát az egyenesen könnyeket csal az ember lányának a szemébe…. Szóval az ilyen hatásvadász, szimpátiát keltő trükköknek hogy öreg kutya meg ilyesmi, ezeknek nem dőlünk be. Nem. 🙂

Döme és a házigazda. 🙂

Döme a bokor mögött. 🙂

Azt gondolom, fontos kérdésekben nem szabad elhamarkodottan ítélni, ezért mielőtt még végleges döntésemet meghoznám a csillagok számát illetően, a nyári és az őszi szezonban mindenképpen vissza fogok látogatni, elképzelhető, hogy meglepetés-szerűen hajnali ötkor. 🙂

Tavaszi ez-meg-az

Nagyon szeretem Olaszországot, mert a legkisebb településen is van egy olyan középkori városmag, ahol órákat el tudok tölteni… mert ott az a csodás tenger, és egy órányi távolságra már magas hegyek  legelésző birkákkal…. a templomokban pedig csak úgy lógnak a tizianók meg a tintorettók, hogy az ember egy idő után már csak  elmegy mellettük… és még sorolhatnám vég nélkül.

Magyarországon is van egy csomó hely, ami talán “izgalmasabb” mint az Őrség, mert több az egy négyzetkilométerre jutó látnivaló. De én valahogy mindig találok itt is valami újat. Itt van pölö Rönökön ez a kis valami…. amiről közelebbi szemrevételezés után kiderül, hogy nem picinyke templom, hanem csak egy… mi is? Harangláb? Harangtorony? Mondjuk toronynak nevezni nem kis túlzás, hiszen nem magasabb a villanyoszlopnál. Haranglábnak meg nem harangláb, mert ugye nincsen neki lába.  🙂 Viszont régen biztos volt benne harang, ezt zseniálisan kikövetkeztetem abból, hogy alulról bekukkantva még mindig látszik a kilógó kötél vége. Hát nem cukiság? 🙂

Aztán itt van a Hársas tó tavasszal, amin úsznak a kavicsok. Igen! Mivel a hőmérséklet plusz 17 fok, először nem értem az egészet, fogok egy hosszú botot és elkezdem piszkálni az úszó köveket: hogy nem süllyednek el?, megőrültem vagy mivan? Aztán persze kiderül, hogy a felszínen már elolvadt a jég, viszont lejjebb még tartja magát – és tartja a kavicsokat is. Najó, tudom, hogy ezt illett volna rögtön megértenem, de kellett azért hozzá néhány perc,  lassú a felfogásom, ez van. Egyébként pedig tök vicces. 🙂

És a virág is meglett… igaz, közben az itthoni kertben is kinyíltak a krókuszaim, amiknek két nappal azelőtt még nyoma sem volt… tavasz van, ez tuti. 🙂

Ritorno

“Anyátok ma megkezdi az éves ingajáratát Vas megyébe…” Ójeeeeee….!!! És addig megy, míg nem kap lencsevégre egy szál ibolyát. Vagy egy kankalint. Vagy valamit, ami zölden kinőtt a földből. Három hónapja nem voltam ott, három hónapja nem vezettem autópályán, csak itt a nagybüdösben, egyik piros lámpától a másikig, max. néha fűszerezve egy kis autóúttal és 90-es “száguldással”. Freeeeeeedooooooom…..!!!! 😀