…

Utánam honvággyal tekintenének
Az ajtók mind, és mind a pitvarok,
Szeretnék mindent, mindent magammal vinni -
És mindent itt hagyok.

/Reményik Sándor/

Valahol, valamikor…

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, – ég se zeng, – föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,
hogy benned teljesedjenek, – s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, – s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

/Babits Mihály/

Mission – possible

Yessssss!!!! Megcsináltam, bizony!!! Voltam lent négy napig, és a hajam szála sem görbült meg – bár ez nem annyira igaz, mert a nyirkos-nyafogós időtől göndörödök mint egy bárány, de ez más kérdés.

Magam sem tudom, hogy alakult így, de a hétvége nagyrészt az evésről szólt. Pénteken még beértem azzal a cca. 30 dekányi vegyes sós Fornettivel, amit Veszprém óvárosában vásároltam, ki is tartott vagy délutánig. Azután rásegítettem egy kis hidegkajával az őriszentpéteri közértből, igazán csak egy vekni kenyér volt, egy kis szalámi, sajt, meg egy liter tej. (Nem, nem egy nap alatt fogyott el, három napra szántam!!!! ) Ja, és még egy kiló őszibarack. Közben meg ilyen hirdetéseket lehetett olvasgatni a boltnak a parafatábláján:

szemben meg ilyen gólyák ültek a kéményen:

Szombaton már kicsit keményebb volt a zabálási étkezési helyzet. Délelőtt átmentem a Kosbor Ágiékhoz “egy órácskára” – 5-re értem vissza. Már ezekkel a friss, párás gyümölcsökkel is jól tudtam volna lakni (?),

de még meghívást is kaptam Seloba egy étterembe, ahová szépen átgurultunk, és ettem erdei gomba levest plusz gorgonzolával grillezett rókagombát hajdinával és még valami tekerccsel, atom jó volt. Kaptam Ágiéktól házi kecske-kőrözöttet (és még a zöld mázas csöbröt is megtarthatom), már az Őrszembe autózva azon gondolkodtam, mi lenne, ha csak az egyik ujjamat beledugnám, hogy hogy egy egész picikét megkóstoljam… De erős voltam, és hazahoztam érintetlenül. (Igaz, éppen most lóg ki a számból egy fél vekni kőrözöttes kenyér, miközben írok. )

Aztáááán…. estefelé autózgatok, egész véletlenül éppen az Alsószeri Csárda előtt vezet az utam, ahol számomra is érthetetlen módon vészfékezek hogy betérjek egy kis harapnivalóra. Igaz, otthon vár a szalámi, meg a tegnapi kenyér, de hát…. ehh… minek magyarázzam. A kaja: sárgabarackkal töltött pulykamell kirántva, ribizli lekvárral, Cumberland mártással és krokettel. Atom jó ismét, és még fénykép is van (bár L. nincs ott, aki a fő étel fotós, de hülye japán turista egyedül is tudok lenni).

Woww. Végre este van. És még csak másfél napja vagyok itt.

Mondom tovább. Vasárnap pocsék az idő, aztán valahogy szemerkélő esőben mindig jobb étvágyam van… , így hát be is puszilok ebédre az Őrszemben egy újabb gombalevest, utána helyi túróból készült gombócot eperöntettel. Ezután kb. annyi erőm van, hogy felmásszak a szobámba csicsikálni. A Fogadónak nagyon megy az étterem, jól is főznek… én meg a húsklopfolás zajára direkt jól bírok aludni. Délután megeszem a maradék három napos kenyeret a szalámival (nehogymá’ hazahozzam), aztán miután kezd agyamra menni az egész napos bezártság, elvonulok 6-ra masszázsra Gotthárdra a fürdőbe. (Drága dolog az esős idő, az eredeti terv az volt, hogy a Hársas tó partján süttetem magam a napon ingyér’. ) Hazaérkezem a barátságosan kivilágított Őrszembe, ahol Mikivel, a főpincér-főrecepcióssal már nagy tegeződésben vagyunk, hát nem az történik, hogy még üzemel a konyha? A fürdőnek a látványától is már megéhezem (mert ugye az az a hely, ahol más emberek órákat képesek úszással eltölteni), ezért azonnal kihozatok egy dödöllét tejföllel, hozzá pedig egy Soproni Démont. Ja, az bizony egy barna sör…. Ehhez persze tudni kell rólam, hogy itthon csak külföldi nedűt vagyok hajlandó leeregetni a torkomon, de az Őrszemben a kis démonka a kedvencem. Miközben táplálkozom, megvitatjuk néhány HVCS-vel a meccs eredményét és a napkollektorok leghatékonyabb felszerelését és használatát.

Lustaságomban Cseriéket már meg sem látogatom pedig hátha ott is kaptam volna valamit enni , majd legközelebb.

Hétfőn még mindig zuhog, gyorsan elindulok kora reggel hazafelé, nehogymá’ kinyisson egy étterem…., és igazán csak két csokis croissant-t szólítok magamhoz az első benzinkútnál. A többi már nem érdekes, mert az már nem őrségi téma.

P.S. Amióta becsuktam magam mögött a pesti lakás ajtaját, süt a Nap. Anyád.

Síró fenyők

Mi az érdekes egy farakásban…? Gondolom, semmi… de nekem tetszik, ahogy a frissen kivágott fenyők törzsén kiülnek a gyantagyöngyök és mézesen csillognak a napsütésben…. próbáltam is keresni valami idézetet a fák haláláról vagy ilyesmiről, de igazából nem is kell mindent ilyen depisen felfogni, hát kivágták a fákat, kivágták, biztos megvolt az oka, és majd ültetnek helyettük másikat. Aztán az is tetszik, ahogy Felsőmarác közelében a vékony törzsekből falat építettek, magasabbat még a traktornál is… eszméletlen jó illat van, alig bírom otthagyni, erősen gondolkozom, hogy valahogy becsempészek az autóba egy kis fűrészport… hátizé… meglehetősen pihentagyú ötlet, de szerencsére nem tudom megvalósítani, mert nincs nálam semmi, amibe beletehetnék néhány marékkal. Hát ennyit a fjordokról farakásokról.

Közeli tervek :-)

Azt mondják, ha leestél a lóról, mielőbb vissza kell rá ülni… Öt nap múlva lekerül a gipsz a lábamról, és bár tudom, hogy nem fogok rögtön versenyt futni, azért lassan visszatérhetek a normális életmódhoz. Alig várom, hogy a kötelezettségek és a napi rutin mellett megint nekiindulhassak egy-egy kirándulásnak az Őrségbe vagy máshová… de van bennem félelem. Mert az “akármi történhet” csak akkor válik ijesztővé, ha tényleg egyszer bajba kerül az ember. Hála Istennek az nem én vagyok, aki egy “kis” lábtörés után, engedve a psziché szorításának soha többet ki nem mozdul, de azért szorongok egy kicsit. Úgy tervezem, ahogy autóba tudok ülni, először kimegyek a szentendrei Skanzenbe – ami szintén nagy kedvencem -, “tokkal vonóval” 30 km… mióta vonat közlekedik a tájegységek között, azóta gyalogolni is alig kell. Aztán majd szépen emelem a tétet. Vissza fogok ülni a lóra.

A kép Farkasfán készült tavaly. *sóhajt*

Ajánló

Mostanság fejben utazom. Milyen igaz, hogy a gondolatoknak nem szab határt semmi: sosem látott, ismeretlen tájakra képzelem oda magam, vagy éppen a már bejárt helyeket járom be újra és újra, emlékeimre és a fényképekre hagyatkozva.

Kicsit kilóg ebből a blogból, de azért meg szeretném mutatni Németújvár (Güssing) várát, mert egy rövidebb őrségi tartózkodás alatt is meglátogatható, elég egy fél napot rászánni. Ugye megint ott kezdődik a dolog, amit a korosztályomnak nem kell magyarázni: az ember átgurul a határon… ugyanazon a határon, ahol néhány évvel ezelőtt még félre kellett állni és ki kellett bontani az Olaszországból hozott elektromos fogkefe dobozát, mert a határőr nem tudta, hogy mi az… Nyah…. hát ilyen öreg vagyok / nem volt az olyan régen (nem kívánt rész törlendő) .

Szóóóóóval, amit Güssingről tudni kell az itt van… A vár sokáig láthatatlan az útról, aztán egyszer csak támad egy rés a bokrok között: vészfék, visszatolat… majd inkább megfordul és megáll… a kis kilátóhelyről pedig ezt lehet látni:

A vár csodás: málladozó vakolatú vastag falak… meszelt falú termek… boltíves ablakok. Időutazás, amit annyira szeretek: kovácsolt vas tárgyak, fegyverek… használati eszközök: ruhák, amelyek régen hús-vér embereket öleltek körül… a régi csodaszép étkészlettel megterített asztal, körben faragott támlás, bőrbevonatú székek, mintha csak azt várná minden, hogy a Batthyány család tagjai belépjenek az ajtón… régen elhalt rokonok sárguló képei üveg mögé zárva. Nem is sorolom tovább, inkább felteszek az átlagosnál kicsit több képet – kedvcsináló gyanánt.

Húsvétra

A restaurálás csodálatos tudomány, de sajnos előfordul, hogy többet árt, mint használ. Velemér szentélyében a Veronika kendő Krisztus arca a kidülledt szemével elképesztő kontár munka, mintha egy óvodás gyerek rajzolt volna ceruzával szemet “a bácsinak” (lent). Papp Gábor “A bölcsesség házat épít magának” c. filmjében a technika segítségével visszaállították a szép arcot olyanná, amilyennek 1378-ban Aquila János megfestette. Ezzel kívánok most áldott Húsvétot minden erre járónak.